Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiája ambiciózus, de reális jövőképet felvázolva nyitja meg az utat a hidrogéngazdaság kiépítése előtt, hozzájárulva ezzel a dekarbonizációs céljaink eléréséhez – mondta el Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A MicroStrategy vezérigazgatója, Michael Saylor által vezetett Bitcoin Mining Council csütörtökön rajtolt, a társaság célkitűzései között szerepel többek között a bitcoin bányászat során az energiafelhasználás átláthatóságának, illetve a fenntartható bányászatnak a kialakítása és az elősegítése. Elon Musk, aki a múlt hónapban felfüggesztette a Teslánál a bitcoin elfogadását, nem vesz részt a fórumon.
Éppen tegnap jött a hír, hogy El Salvador jóváhagyta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a bitcoin törvényes fizetőeszköz legyen. Most pedig azt közölte az ország vezetője, Nayib Bukele, hogy vulkáni eredetű geotermikus energiát használnának fel arra, hogy bitcoint bányásszanak.
Az Alteo megkezdte akkumulátoros energiatárolással kapcsolatos projektjének megvalósítását, melynek keretében a Kazincbarcikai Fűtőerőmű területén építi fel a társaság a második energiatárolóját, 5 MW-os teljesítménnyel.
Egyesül a Renault három észak-franciaországi gyára, a jövőben Renault ElectriCity néven működik majd és a cég elektromosautó-központja lesz, ahol évente 400 ezer elektromos autót gyárthatnak 2025-től.
Újabb veszélyes mérföldkőhöz érkezett a légkör szén-dioxid-koncentrációja májusban; 50 százalékkal magasabb volt, mint az iparosodás kezdetén, és a növekedés aránya nagyobb, mint valaha - jelentette be hétfőn az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal.
A cseh kormány megbízta a környezetvédelmi és a külügyi minisztériumok vezetőit Richard Brabecet és Jakub Kulháneket, hogy tárgyaljanak Lengyelországgal egy kormányközi megállapodás megkötéséről a lengyel Turów barnaszénbánya kibővítése miatt a két ország között kialakult vitában - közölték a cseh kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.
A naperőművek súlya a villamosenergia termelésen belül áprilisban 8 százalék volt, a magas naperőművi termelés időszaka alatt április elején Magyarország exportálni is tudott villamosenergiát - tette közzé elemzésében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn.
Számtalan különböző befektetési megközelítés létezik, mondhatni ahány ház, annyi szokás. Van aki a technikai elemzésre esküszik, míg mások a fundamentális értékelést kedvelik. Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az úgynevezett ESG megközelítés is, amely a részvények kiválasztása során előtérbe helyezi a környezetvédelmi, a társadalmi és a vállalatirányítási szempontokat is, mivel ezek olyan tényezők, amik hosszú távon befolyásolhatják a társaságok teljesítményét. Sokak számára azonban valószínűleg még mindig ismeretlen vagy legalábbis nem teljesen egyértelmű, hogy mit is takar ez a hárombetűs mozaikszó. Jogosan merülhet fel az a kérdés is, hogy képes-e adni ez a módszer valamilyen pluszt a befektetőknek a hagyományos pénzügyi elemzésekhez képest? Hogyan működik, miért ilyen népszerű Európában, meghódíthatja-e Magyarországot is az ESG? Milyen lehetőségeket és kötelezettségeket jelent ez a vállalati oldalon? Többek között erről beszélgetett Szemán Ákos, a Portfolio részvényelemzője Ács Barnabással, a Londoni Értéktőzsde (LSE) Globális Értékesítési Stratégiai Igazgatójával Fenntartható Finanszírozások és Befektetések területén.
A koronavírus-járvány miatt tavaly erős visszaesés volt látható az energetikai befektetések területén, idén azonban már újra beindulhat a növekedés, ami magasabb beruházási aktivitással is jár egyben. Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a megújuló energiaforrások, és egyre több pénz áramlik a tiszta energiatechnológiák irányába. Emellett azonban visszapattanás látható az olajbefektetések kapcsán is, elsősorban a kínai, orosz és közel-keleti jellemzően állami tulajdonban lévő vállalatok bővíthetik a termelésüket idén. Azonban több nagy olajtársaság is tervezi, hogy a jelenleginél nagyobb összegeket fordítson környezetbarát befektetésekre. A széntermelésre pedig ugyan egyre nagyobb nyomás nehezedik, de Indián és Kínán múlik, hogy ennek mi lesz az eredménye. Összességében pedig még mindig nagyon távolinak tűnik a klímasemlegesség 2050-es elérése – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) World Energy Investment 2021 tanulmányából.
Mindössze egyetlen olyan, a klímacélokkal összefüggő nagy tétel szerepel a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben (HET), amelynek összege nem csökkent az eredeti verzióhoz képest. A magyar villamosenergia-hálózat modernizációját, rugalmasságának növelését és bővítését a naperőművek terjedése mellett a folyamatosan növekvő rendszerterhelés, illetve áramfogyasztás is nélkülözhetetlenné teszi.
Május 8-án indult el az Európa jövőjéről szóló, egy éven át tartó konferencia. Lesz, akinek a Konferencia csak egy újabb komolytalan uniós politikai folyamatnak fog tűnni – megint egy szakmai fórum az EU jövőjéről, mely kevesekhez szól, sok tárgyalást, de kevés változást eredményez. De alakulhat ez máshogy is. Ha minden rendben halad, a Konferencia mérföldkő lesz az EU történetében, és egy olyan Unióhoz vezet, amely szélesebb részvételen alapul, cselekvőképesebb és haladóbb. Az uniós polgárok most először játszanak központi szerepet a vitákban. Polgári vitacsoportok és egy közös uniós párbeszédplatform fognak ajánlásokat tenni az Unió jövőbeni alakítására. A Parlament, a Bizottság és a Tanács az uniós szerződések követelményeinek megfelelően ezen ajánlások megtárgyalására kötelezték magukat.
Nem régen fogadta el a kormány a Nemzeti Hidrogénstratégiát, amely kijelöli a következő évek irányát a hazai hidrogénfejlesztések számára, és meghatározza a legfontosabb irányokat és célokat. Ma pedig egy hidrogénes konferencián Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ismertette ennek a stratégiának a részleteit, de szóba kerültek a szabályozási nehézségek és a lehetséges EU-s pályázatok is az eseményen, illetve a hazai vállalatok képviselői is beszámoltak eddigi tapasztalataikról és terveikről.
A Nap sugárzási energiáját hasznosító rendszert kell telepíteni minden újépítésű lakóingatlan tetőszerkezetére 2022-től Németországban egy pénteken kiszivárogtatott kormányzati terv szerint.
A magyarországi McDonald's 800 millió forintot fordít arra, hogy kivonja a rendszeréből az egyszer használatos műanyagokat - közölte az étteremlánc az MTI-vel csütörtökön.
A két milliárdos üzletember érdekeltségi körébe tartozó cégek az amerikai Wyomingban hoznának létre egy fejlett atomerőművet, amely az új típusú Natrium technológiára épülne. A projekt célja, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátást az államban, amely Amerika legnagyobb széntermelője.
A francia központi bank elnöke a Financial Timesnak arról nyilatkozott, közel már egy olyan globális egyezmény, amely minden tőzsdén forgó vállalatot arra kötelezne, hogy közzétegye, milyen kockázatnak van kitéve a klímaváltozás miatt.
A hazai lakossági naperőművek beépített teljesítménye a mostani bővülési tempóval pár év alatt elérheti a Nemzeti Energiastratégiában 2030-ra kijelölt 800 MW minimális célt, de a 200 ezres darabszám is határidő előtt teljesülhet. Sok múlik azonban a szabályozási környezet jövőbeli alakulásán. Az már most látszik, hogy az átlagos rendszerméret jóval nagyobb annál, mint amivel az energiastratégia számolt.
Az áramszektor dekarbonizációjával, az akkumulátor- és hidrogénstratégia implementációs folyamatának megindításával, illetve az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer véglegesítésével kapcsolatos teendők tartoznak egyebek mellett a közelmúltban megalakult Zéró Karbon Központ (ZKK) rövid távú feladatai közé - mondta el Kaderják Péter, a ZKK vezetője a Portfolio-nak.